Robert Schuman gondolatát választották a szervezők az egyház társadalmi tanításáról szóló konferenciasorozat 10. rendezvénye mottójául. Immár harmadik alkalommal Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának csíksomlyói multifunkcionális központjában került sor a Márton Áron Társaság, a megyei önkormányzat és a Hargita Megyei Kulturális Központ által életre hívott tanulmányi napra. A korábbi években Marosvásárhelyen tartották a rendezvényt. Ötletéért Csató Béla akkori marosvásárhelyi főesperest, jelenleg csíkszentkirályi plébánost a jubileumi konferencia megnyitóján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Márton Áron-emlékéremmel tüntette ki. Csató Béla elmondta: a rendezvénnyel valójában azt a célt tűzték ki, amit Jézus is megfogalmazott: „Életük legyen, és bőségben legyen”. Élettereink a kultúra, a lelkiség és a gazdasági lehetőségek összhangján alapuló kiegyensúlyozott hálózatok, amelyeket XVI. Benedek pápa szerint csak a szeretet tud létrehozni és fenntartani. „Aki a lelket akarja művelni test nélkül, téved! De végzetesen téved, aki a testet műveli lélek nélkül” – hangsúlyozta a tanulmányi napok kezdeményezője.

Lehet-e szárnyalni keretek között? Ezt a kérdést tette fel és járta körül Sabău-Trifu Cristina egyházművész a kolozsvári egyetem teológia kara által szervezett Katolikus Akadémián tartott előadásában. Ezt járták körbe a művész jóvoltából a hallgatók (akik ezúttal nézők is voltak): egy zenés vetítés segítségével maguk is szárnyalhattak. Ahogyan hozzászólásában Kovács Sándor kolozsvári főesperes mindenki nevében meg is fogalmazta: szavakkal kimondhatatlan lelki magasságokba emelt mindaz, amit ezen a január 26-i estén kaptunk. Az egyház mindig is pártolta a művészetet, de a művész az ihlettől vezetve nem mindig követi a megrendelőt, hanem olykor előtte szárnyal. Szárnyalásának az áhítat, a liturgia szolgálata határt és keretet szab. Ezért az egyházi keretek közt alkotó művésznek alkalmazkodnia kell. Érdekes kérdés, hogy a szakmai szabályok betartása, az újító lendület, az ihlet és egy hagyománytisztelő közösség igénye milyen kapcsolatban áll egymással. A Vasárnap kérdésére Sabău-Trifu Cristina az előadás után elmondta: nem tartja magát kifejezetten modernnek, bár egyes alkotásait (például templomi keresztútjait vagy egy-egy szentélyberendezési megoldását) szokták újító jellegűnek nevezni. Őt a liturgia iránti csodálat megtartja a gyökereknél, a hagyományt olyan mértékben tiszteli, hogy művészete inkább annak jobb, tisztább érvényesülését szolgálja. Ő maga egész művészetét szolgálatnak, missziónak tekinti, Istentől kapott hivatásnak.

Zarándoklattal kötötte egybe idén a szatmári egyházmegye Világiak Irodája az egyháztanácsosok találkozóját: Máriapócsra, a kegytemplom melletti lelkigyakorlatos és zarándokházba hívta a különböző plébániák tanácsosait január 27–29. között. A téma a személyes, a családban, plébánián és a közösségben megvalósuló misszió volt, ez a találkozó minden programját átitatta.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére készülve január 28-án a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Ifjúsági Központja gyertyadíszítést szervezett a Kanonok soron. Szabó Ervin, a Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont spirituálisa előadásában gondoskodott az esemény lelki hátteréről.

Az előadás során a mintegy 20 fiatal résztvevő A négy gyertya meséjével ismerkedhetett meg. A négy gyertya nem más, mint a hit, a remény, a szeretet és a béke. A hitet, akárcsak a szeretetet, a békét törékeny cserépedényben őrizzük, és napjainkban kialudni látszik a fényük, azonban amíg a remény lángja a szívünkben lobog, nincs mitől félnünk: „Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!” – imádkozták a fiatalok.

Hit és szépség, azaz a teológia és az esztétika találkozási pontjainak körüljárására vállalkoztak a Pápai Lateráni Egyetemen január 14-én szervezett konferencián. A szépség útján az új evangelizáció felé című tanácskozás kérdésföltevése: hogyan járulhat hozzá a művészetekben megjelenített szépség az új evangelizációhoz?

Az a kérdés, hogy miként viszonyul az esztétikai értelemben vett szépség a hitbeli igazsághoz, egyáltalán nem új keletű. Már az ókeresztény katakombák mennyezetfreskóin a hellenisztikus művészet eszközeivel megpróbálták megjeleníteni szentséget, azaz úgy gondolták, hogy a művészi ábrázolás szépsége egy lépcsőfok lehet a szent tapasztalatához.

IV. parancsolat (3/3. rész) 

Nagy költőink után ízelítőül szólaltassunk meg a magyar és világirodalom nagyjai közül néhányat a szülői szeretetről. Megéri!

Dr. Marcell Mihály Kemény parancs című könyvében így ír: „A férfiember minden nőben önkénytelenül is édesanyja sorstársát tiszteli; a koldusasszonyra, a vén cigányasszonyra is mély tisztelettel néz, amint eszébe villan: ez is édesanyja, ez is szeret valakit úgy, mint engem szeretett az édesanyám. És ha férfiéletének sok-sok esztendején át minden kincsét és ragaszkodást az édesanyja elébe szórta, ha elleste a gondolatát is, ha a fiúi hála élete vezérfonalává lett is, ha végül a halál hidege fagyasztotta merevre azt az áldott puha kezet, a koporsója mellett a fiú akkor is azt mondja és érzi majd: nem szerettem eléggé az édesanyámat…”

Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül. (Dosztojevszkij) 

Mi az élet értelme? Miről szól az egész? Kik vagyunk? Mi az élet célja? Mi az egyén életének a célja? Mi az élet jelentősége? Mi értelmes és értékes az életben? Minden embernek fel kell tennie a fenti kérdéseket, amikor az emberré válás útján elindul és figyelmének igyekezetével az élet értelmére keresi a választ. Ideig-óráig kibúvókat is kereshet az ember, de a szívében elültetett örökkévalóság magva kibontakozásra, beteljesülésre vár.