Egy ferences nővér rendhagyó története
Amikor 1998-ban a tizenhét éves Kirstin Holum a naganói téli olimpián a női versenyszámok legfárasztóbb programpontján, a gyorskorcsolyán egy tüdőpróbáló négyperces tortúra és 3000 méter után hatodik helyezést ért el, a szakma nagyjai arany-jövőt ígértek neki, hiszen e téren csupán az idősebb, tapasztaltabb, kialakultabb izomzatú versenyzők szoktak úgy teljesíteni, mint ő. Mike Powell az Allsportban azt írta róla: „A gyorskorcsolyázás királynőjének született”.
„A gyorskorcsolyázás nagyon fontos részt töltött be az életemben” – mondta Kirstin Holum a Yahoo!Sportsnak a vancouveri olimpia idején egy telefoninterjúban. „Nagyon szerettem ezt a sportot, de erős késztetést éreztem, arra, hogy elhagyjam és új, egészen más úton induljak el.” Az idei vancouveri téli olimpián ő lehetett volna a sztár. Minden erre predestinálta: édesanyja olimpiai aranyat nyert 1972-ben, edzőként még nagyobb sikereket ért el. Vancouverre Holum elég tapasztalatot szerezhetett volna ahhoz, hogy ő legyen a győztes. De a békés angliai kolostorban, a leedsi Szent József-zárdában, ahol Kirstin Holum Istennek átadta magát, nincs televízió és internet, így Holum nem láthatja az idei téli olimpiát. Őt ma már Catherine nővérként ismerik. Döntése egy fatimai Miasszonyunkhoz szervezett zarándoklaton született, egy Fatima melletti bazilikában. Catherine nővér ma sem bánja a választását, azt mondja: „A szegények és elesettek támogatása olyan utakat nyitott meg előttem, amelyeket biztosan nem ismertem volna meg, ha olimpiai játékos maradok”.
Holum zárdába lépése előtt egyetemi fokozatot szerzett, megvédte az olimpiák témájában írt záró dolgozatát a chicagói Művészeti Intézetben. Ezt követően egy teljesen új terv végrehajtásába kezdett, az olimpiai versenyző makacs kitartásával: jelentkezett a ferences nővérek közé. A rend fő célkitűzése a szegények és hajléktalanok körében végzett misszió és evangelizálás.
Lucille nővér, Katherine rendtársa megjegyezte: „Csodálatos látni a felderülő emberi arcokat, amikor Catherine nővér gyorskorcsolyázó éveinek tapasztalatairól beszél nekik.”
Catherine már az utcai missziója alatt is hasznát vette gyorskorcsolyás évei emlékének. Néhány szkeptikus utcalakó fiatallal való találkozásakor tanúságtételébe beleszőtte sportolóélete emlékeit. „Amikor tanúságot teszek, és megtudják, hogy szerzetesi életem előtt sportoló voltam, érdekesen megváltozik az arcuk: szemük kitágul a csodálkozástól, de aztán kitüntetett figyelemmel vesznek körbe. Azt hiszem, jó ez, hogy az emberek láthatják, egy szerzetesrendben mind más-más háttérrel rendelkezünk, de nem ez számít, hanem az igére adott személyes válasz.”
Annak ellenére, hogy az ő sportban betöltött szerepe már véget ért, Kirstin Holumot nem felejtik el a gyorskorcsolyázók. Ő sem felejtette el volt társait, s bár nem tudja követni az eseményeket, imával támogatja őket. „Idegen tőlem a gondolat, hogy másként is lehetnének a dolgok, és én olimpiai bajnok is lehetnék. Nem ez volt az Úr által számomra kijelölt út. Nem bánok semmit, egyszerűen nem volt más választásom.”
Összeállította: Dénes Gabriella