Hám János örökségeként
A szeplőtelen fogantatás a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egyik legfontosabb ünnepe. Egy héttel az ünnep napja után, ennek apropóján beszélgetett el a szatmári egyházmegye sajtóreferense, Józsa János Szabó M. Rita tartományfőnökkel a szatmári nővérek múltjáról, jelenéről.
Mielőtt a jelenkori helyzetre térnénk, tekintsünk vissza a múltra, a Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek szatmári megtelepedéséig.
Annak idején Hám János püspöknek volt a vágya, hogy az egyházmegyébe szerzeteseket telepítsen, férfi és női rendeket egyaránt. Keresve a megvalósítási formákat, a tábori lelkésze, Gonzeczky János – aki később vértanúhalált halt – segített kapcsolatot teremteni a bécsi tábori püspökkel, Leonhard Mihállzcal, aki épp a katonatisztek leányainak szeretett volna nevelőintézetet létrehozni. Gonzeczky ismervén ezt a két igényt, segített egy szatmári intézet létrehozásában. Hám János püspök ezért lányokat küldött egyházmegyéjéből Bécsbe, az ottani vincés irgalmas nővérekhez kiképzésre, akik a noviciátus elvégzése után visszajöttek Szatmárra, és segítettek a rend megtelepedésében. Mindeközben Hám János püspök felépítette a zárdát, tehát a templomot és a hozzá tartozó épületeket.
A Zárda-templom épülete tehát a kezdetektől fogva a szatmári irgalmas nővérek anyaháza volt?
Igen. 1842. augusztus 29-én érkeztek meg a nővérek Szatmárra, és ezt a dátumot tekintjük rendünk alapításának. Akkoriban még a bécsi közösségnek volt fiókháza, majd az 1848-as forradalom után a politikai helyzet változásával a bécsi központ többé már nem tudta kisegíteni nővérekkel a szatmári házat, így annak kellett gondoskodnia saját magáról és intézményeinek működtetéséről. Ennek eredményeként szakadt le és vált önállóvá a szatmári közösség. A nővérek karizmájukból adódóan elsősorban iskolákban tanítottak, bentlakást vezettek és kórházakban betegápolással foglalkoztak.
Az alapítás után a rend Szatmáron virágzásnak indult, egyre többen jelentkeztek, és sorra nyitották meg a fiókházakat Erdély-szerte. Volt Gyulafehérváron, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és itt, az egyházmegyében a szatmárnémeti központon kívül Erdődön, Nagykárolyban, Túrterebesen, Szinérváralján, Felsőbányán és Máramarosszigeten is fiókház. Magyarország területén is nagyon sok helyen voltak nővérek esztergomi tartományi központtal. Csak pár magyarországi helyszínt emelnék ki, mint Székesfehérvár, Sárospatak vagy Jászberény.
Mi lett aztán ezekkel a rendházakkal?
Romániában 1948-ban minden házat, intézményt államosítottak, 1949-ben pedig a feloszlatáskor a nővéreknek el kellett hagyniuk az anyaházat is. Ugyanígy Magyarországon ez 1950-ben következett be, és Szlovákiában is az idő tájt. A nővérek plébániákon helyezkedtek el, hazamentek szüleikhez, vagy itt-ott családok fogadtak be két-három nővért. Ahol tudtak, ott helyezkedtek el, és olyan munkát végeztek, amilyet épp kaptak és vállalhattak.
A rend mégis megmaradt a maga módján a kommunizmus alatt is.
Hivatalosan nem működhetett, a nővéreknek civilbe kellett vonulniuk, de már eleve azzal, hogy nem kötöttek házasságot, nem alapítottak családot, kitartottak a hivatásukban. Ez által a tagokban a rend maga tovább élt, csak nem tudtak közösségi életet élni a nővérek. Itt Szatmáron volt olyan, hogy két házban öt-hat nővér is együtt lakott. Egyik a jelenlegi Fragilor utcán, míg a másik a jelenlegi Marsilia utcán állt.
Aztán enyhült a rendszer, és nyíltak új lehetőségek?
1990-ig hivatalosan nem vettek fel tagokat. 1989 nyarán csak titokban vettek fel egy jelentkezőt, de neki is azt mondták, hogy nem nővérjelöltként veszik fel, hanem mint háztartási alkalmazottat. Nagyon féltek, hiszen 1948-ban az általános főnöknőt és a helyettesét tizennyolc hónapig börtönbe zárták. Ez nagyon megfélemlítette őket, és nem mertek még titokban sem tagokat felvenni. Ezért tapasztalható ma nagy generációs távolság a régi és új tagok között. Hozzávetőlegesen negyvenéves kiesésről van szó.
1990-ben a nővérek ismét rendi ruhába öltöztek, és akkor szerveződtek ismét közösségekbe. Az a két házunk megvolt, és oda ahányan csak tudtunk, elhelyezkedtünk. Szintén a kilencvenes évek elején vették meg a Wolfenbüttel utcai házat, amely egy családi ház volt, és mivel annak nagy udvara és kertje volt, lehetővé vált az új zárda építése. Akkor még remény sem volt arra, hogy az állam valaha visszaszolgáltatja az elállamosított ingatlanokat, így a régi zárdát. 1996-ban kezdték el az új zárdát építeni, és 1998 októberére készült el. Akkor hozzávetőlegesen harminc nővér költözött be, idősek és fiatalok egyaránt.
A beköltözéskor hány fiatal nővér volt?
Én 1992-ben jöttem, velem együtt hét fiatal nővér volt és két-három jelölt. Aztán voltak, akik elmentek, és így maradtunk négyen az újonnan érkezettek közül.
Ennek a négy nővérnek hány idős társát kell ma gondoznia?
Már jóval kevesebben vagyunk – az egész tartományban mindössze 18-an. Ebből tizennégy idős nővér. A karizmánk jelenleg is behatárolja a tevékenységi területünket, így egyik nővér családi orvos mellett asszisztensnő, betegápoló; egy másik nővér a Szent Rita egyesületnél nevelőnő, gyerekekkel foglalkozik, és ketten vagyunk a házban, akik a nővéreket ápoljuk, gondozzuk, és a ház adminisztrációs dolgait rendezzük. De a rend változatlanul nyitott, várja azokat, akik hívást éreznek erre az életformára.
A felépítésről továbbá tudni kell, hogy az általános rendfőnöknőnk már másfél éve M. Ignacia Hrinová, aki azelőtt a szatmári tartomány főnöknője volt. Még hivatalban volt itt, amikor általános főnöknőnek választották, és ekkor utazott Szlovákiába, ahol 1991 óta az általános központunk van. A Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek jelenleg Szlovákiában, Magyarországon és itt, Szatmárnémetiben működnek külön tartománnyal. Nem önálló tartományokként, de további közösségek léteznek Ukrajnában, Albániában és Olaszországban. A múltban, az 1900-as évek elején az Amerikai Egyesült Államokba, az 1930-as években pedig Kínába, majd onnan, amikor a kínai kommunisták kiutasították a külföldi misszionáriusokat az országból, Tajvanra is mentek a Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek missziós kiküldetésre. Kínában csak egy nővér maradt, aki később megpróbálta újraéleszteni a közösséget, de sajnos nem sikerült. Az Egyesült Államokban a közösség a kommunizmus idején szakadt le és önállósult, mert nem tudták az általános központtal tartani a kapcsolatot, amely a kommunista Kelet-Európában volt. A tajvani közösség szintén megmaradt és önállósult.
Melyek a rend legfontosabb ünnepei?
A Zárda-templom búcsúünnepe, a szeplőtelen fogantatás különösen is fontos, mert annak idején, amikor a rendet megalapították, a nővérek már Bécsből magukkal hozták ennek tiszteletét, és a szeplőtelenül fogantatott Szűzanya a rendünk egyik fő pártfogója Szent Vince mellett, akinek a szabályzata és karizmája, lelkisége szerint él és működik a közösség. Mindkét ünnep nagyon kedves számunkra.
Nővér, kívánom, hogy a rend szatmári közössége a jövőben újra a Hám János püspök idejében tapasztalt kegyelmekben részesüljön.