Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

Panoráma

Magyarságunk nem mások ellen van

Nyomtatás E-mail
Panoráma
Bodó Márta   


A Gyergyó-körzeti Háló vendége Székely János püspök volt 

Január 28-án Gyergyószent­mik­lóson a Gépgyártó Iskolaközpontban, a régi Zárda épületében tartotta kerületi találkozóját a Háló. Hollósy Pétertől választottak mottót: „Küldelek én, megáldlak én, csak menj és hirdesd szavam” – a főtéma a pasztorális tervvel összhangban a misszió volt. A 120 résztvevőt Pázmán Attila alelnök köszöntötte, Sebestyén Ottó, a Háló erdélyi vezetője az egyesületről, a közösségbe szervezés eszméjéről és mindennek teológiai vonatkozásairól szólt, míg Magyari Levente a Háló közösségi vonatkozásairól saját élményei felidézésével beszélt. A résztvevők nagy része már ismerte a mozgalmat, ezért nem kellett részletesen bemutatni azt s a naptól várható lelki-szellemi élményeket. A Háló közösségre koncentráló tevékenysége jól megmutatkozott a szervezők tervezőmunkája nyomán körvonalazódó programban és lehetőségekben: igazi családi nappá tudott válni ez a szombat, mert a szellemi táplálékra vágyó kisgyermekes családok elhozhatták gyermekeiket, őket jó kezekben tudhatták: a Búzakalász közösség jóvoltából óvónők foglalkoztak velük, tartalmasan töltötték együtt a napot; a főbb Háló-bogozók gyermekei az ifjúság programját szervezték és a nekik szerveződő ificsoportot vezették. A nap fénypontja Székely János esztergom-budapesti segédpüspök Elmélyülés az Istennel való személyes kapcsolatban című előadása volt, amelyet mindenki nagy várakozása előzött meg.

Bővebben...
 

Európának érdekében áll, hogy ura legyen saját sorsának

Nyomtatás E-mail
Panoráma
(CsM)   

Robert Schuman gondolatát választották a szervezők az egyház társadalmi tanításáról szóló konferenciasorozat 10. rendezvénye mottójául. Immár harmadik alkalommal Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának csíksomlyói multifunkcionális központjában került sor a Márton Áron Társaság, a megyei önkormányzat és a Hargita Megyei Kulturális Központ által életre hívott tanulmányi napra. A korábbi években Marosvásárhelyen tartották a rendezvényt. Ötletéért Csató Béla akkori marosvásárhelyi főesperest, jelenleg csíkszentkirályi plébánost a jubileumi konferencia megnyitóján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Márton Áron-emlékéremmel tüntette ki. Csató Béla elmondta: a rendezvénnyel valójában azt a célt tűzték ki, amit Jézus is megfogalmazott: „Életük legyen, és bőségben legyen”. Élettereink a kultúra, a lelkiség és a gazdasági lehetőségek összhangján alapuló kiegyensúlyozott hálózatok, amelyeket XVI. Benedek pápa szerint csak a szeretet tud létrehozni és fenntartani. „Aki a lelket akarja művelni test nélkül, téved! De végzetesen téved, aki a testet műveli lélek nélkül” – hangsúlyozta a tanulmányi napok kezdeményezője.

Bővebben...
 

A múlt továbbél

Nyomtatás E-mail
Panoráma
Fodor György   

Kétszázharmincöt éve indult  Kolozsváron a piarista oktatás 

Piarista napot tartottak január 23-án a kolozs-dobokai főesperesi kerületben. Az ünnepi alkalom apropója a piarista letelepedés 235. évfordulója.  A jezsuita rend eltörlése után Mária Terézia királynő apostoli királyi főkegyúri jogát gyakorolva helyettük a piaristákat hívta Erdélybe, nekik adta a rendházat és rájuk bízta az iskolát, így 235 esztendővel ezelőtt Kolozsváron is elkezdődött a piarista oktatás.

Bővebben...
 

Művészet és egyház

Nyomtatás E-mail
Panoráma
(bodó)   

Lehet-e szárnyalni keretek között? Ezt a kérdést tette fel és járta körül Sabău-Trifu Cristina egyházművész a kolozsvári egyetem teológia kara által szervezett Katolikus Akadémián tartott előadásában. Ezt járták körbe a művész jóvoltából a hallgatók (akik ezúttal nézők is voltak): egy zenés vetítés segítségével maguk is szárnyalhattak. Ahogyan hozzászólásában Kovács Sándor kolozsvári főesperes mindenki nevében meg is fogalmazta: szavakkal kimondhatatlan lelki magasságokba emelt mindaz, amit ezen a január 26-i estén kaptunk. Az egyház mindig is pártolta a művészetet, de a művész az ihlettől vezetve nem mindig követi a megrendelőt, hanem olykor előtte szárnyal. Szárnyalásának az áhítat, a liturgia szolgálata határt és keretet szab. Ezért az egyházi keretek közt alkotó művésznek alkalmazkodnia kell. Érdekes kérdés, hogy a szakmai szabályok betartása, az újító lendület, az ihlet és egy hagyománytisztelő közösség igénye milyen kapcsolatban áll egymással. A Vasárnap kérdésére Sabău-Trifu Cristina az előadás után elmondta: nem tartja magát kifejezetten modernnek, bár egyes alkotásait (például templomi keresztútjait vagy egy-egy szentélyberendezési megoldását) szokták újító jellegűnek nevezni. Őt a liturgia iránti csodálat megtartja a gyökereknél, a hagyományt olyan mértékben tiszteli, hogy művészete inkább annak jobb, tisztább érvényesülését szolgálja. Ő maga egész művészetét szolgálatnak, missziónak tekinti, Istentől kapott hivatásnak.

Bővebben...
 

Egyháztanácsosok találkozója Máriapócson

Nyomtatás E-mail
Panoráma
(JJ)   

Zarándoklattal kötötte egybe idén a szatmári egyházmegye Világiak Irodája az egyháztanácsosok találkozóját: Máriapócsra, a kegytemplom melletti lelkigyakorlatos és zarándokházba hívta a különböző plébániák tanácsosait január 27–29. között. A téma a személyes, a családban, plébánián és a közösségben megvalósuló misszió volt, ez a találkozó minden programját átitatta.

Bővebben...
 

Gyertyadíszítés–gyertyaszentelés

Nyomtatás E-mail
Panoráma
Ertsey Melinda   

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére készülve január 28-án a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Ifjúsági Központja gyertyadíszítést szervezett a Kanonok soron. Szabó Ervin, a Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont spirituálisa előadásában gondoskodott az esemény lelki hátteréről.

Az előadás során a mintegy 20 fiatal résztvevő A négy gyertya meséjével ismerkedhetett meg. A négy gyertya nem más, mint a hit, a remény, a szeretet és a béke. A hitet, akárcsak a szeretetet, a békét törékeny cserépedényben őrizzük, és napjainkban kialudni látszik a fényük, azonban amíg a remény lángja a szívünkben lobog, nincs mitől félnünk: Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!– imádkozták a fiatalok.

Bővebben...
 

A csángó is magyar – ismerte el Gherghel Petru püspök

Nyomtatás E-mail
Panoráma

Jászvásáron tárgyaltak moldvai civilszervezetek és a Jászvásári Római Katolikus Püspökség képviselői a magyar nyelv használatáról a moldvai templomokban. A civilek a püspökség épületében és tárgyalótermében találkoztak Gherghel Petru püspökkel, Cadar Cornel, Măriuţ Felix lelkészekkel, Petre Dorcuval, a püspökség kancellárjával, szemináriumi tanárral, aki a jegyzőkönyvet is vezette. A civil küldöttségben helyet kaptak a Csángó Tanács küldöttei: a forrófalvi (Faraoani) Phoenix Egyesület elnöke, Antal János (Nelu), a külsőrekecsini (Fundu Răcăciuni) Rekecsinért Egyesület elnöke, Gyurka Valentin, a csíkfalusi (Ciucani) Csángó Rádió főszekesztőjét, Lőrincz Cselesztint képviselő Duma Dániel, a pusztinai (Pustiana) Szent István Egyesület elnöke, dr. Nyisztor Tinka, valamint a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke, Duma András író. Érdekesség, hogy a püspöki tárgyalócsoport egyik tagja, Măriuţ Felix 2008–2011 között a jászvásári egyházmegyéből érkezve Magyarországon szolgált azért, hogy otthon majd közreműködhessen a moldvai csángók magyar nyelvű pasztorációjában.

Bővebben...
 

Díszdoktorrá avatott főpásztorok

Nyomtatás E-mail
Panoráma
Fodor György   

A Kolozsvári Műszaki Egyetem legnagyobb (a Munka sugárúton található) előadótermében éppen január 24-én, a keresztények egységéért végzett imahét utolsó napján avatták díszdoktorrá Andrei Andreicuţ kolozsvári ortodox érsek-metropolitát és  dr. Florentin Crihălmeanu kolozsvár-szamosújvári görögkatoli­kus püspököt. Mindketten mérnök végzettséggel is rendelkez­nek: Andrei Andreicuţ 1967–1972 közt a Bukaresti Műszaki Egyetem vasút-építészeti karán végzett, Florentin Crihălmeanu 1984-ben szerzett gépgyártó mérnöki oklevelet a kolozsvári intézetben. Az ünnepségen az intézmény rektora, dr. Radu Muntean mérnök-professzor elnö­költ. Az amfiteátrumot zsúfolásig megtöltötték az egyetemi ok­tatók, diákok, papok, szerzetesek, értelmiségiek, a két vallásfelekezet hívei. A méltató beszédek után az új díszdoktorok felvették a professzori talárt, átvették a díszoklevelet. Az esemény han­gulatát emelte az ortodox érseki katedrális kórusának éneke. Székfoglaló előadásában Andreicuţ érsek a tudo­mány és a vallás egymást kiegészítő viszonyáról szólt, Crihălmeanu püspök pedig a példaképek fontosságáról értekezett.

Bővebben...
 



Támogassa adójának 2 százalékával a Keresztény Kulturális Egyesületet, a Vasárnap és Keresztény Szó kiadóját!


Idén is felajánlhatja adójának 2 SZÁZALÉKÁT nonprofi t intézmények számára. Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intéz ményünk fejlődését, a 230-as nyomtatvány kitöltésével ajánlja fel adója 2 százalékát a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:

Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
C.I.F.: RO17111720
Cont bancar (IBAN):
RO45RNCB0106026604990001



Legfrissebb híreink


Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.