Hírek, hirdetések |
|
|
|
Barokk koncert a váradi püspöki palota dísztermében Február 4-én du. 6 órakor Laudate Pueri címmel a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség barokk koncertre várja a zene kedvelőit a püspöki palota dísztermébe. Közreműködnek a budapesti Musica Profana és a temesvári Sacri Concentus társulat tagjai: Andrejszky Judit (szoprán és orgona), Vitárius Piroska (barokk hegedű), Dorel Iuga (barokk fuvola), Szabó Zsolt (viola da gamba), Caius Hera (teorba és barokk gitár). (A váradi püspökség titkársága) A
megszentelt élet világnapjának eseményei Erdély-szerte Február 4-én
Gyulafehérváron találkoztak a magyar nyelvű szerzetesközösségek tanulmányi nap
keretében. A napot a tertia elimádkozása után Darvas Piroska segítőnővér
előadása nyitotta meg (És elküldte őket kettesével maga előtt – Lk
10,1), majd Páll Leó OFM testvér előadását (Menjetek el az egész világra, és
hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek – Mk 16,15) követően kis-
és nagycsoportban folytatták a résztvevők. A találkozót a dr. Jakubinyi György
érsek által celebrált szentmise zárta. A temesvári egyházmegye papsága,
valamint a különböző egyházközségekben tevékenykedő férfi és női
szerzetesrendek tagjai zarándokoltak a dómhoz, ahol a 11 órakor kezdődő ünnepi
szentmisét Roos Márton püspök celebrálta. Nagyváradon a megszentelt élet
tizenhatodszor megtartott világnapja alkalmából február 2-án találkoztak a
váradi egyházmegye és a váradi görögkatolikus egyházmegye területén élő
szerzetesek és szerzetesnők. A találkozó keretében de. 10 órakor
szentségimádáson, majd közös szentmisén vettek részt a római katolikus
székesegyházban. Február 1-jén, az ünnep előestéjén a kolozsvári szociális
testvérek kápolnájukban fogadták az egyetemistákat közös imára és
beszélgetésre. A rendezvény témája: Van-e szükség ma az egyházban és a
társadalomban a szerzetesekre? (fa) Magyar
családosok találkozója Minden hónap
első vasárnapján magyar nemzetiségű fiatal családosok összejövetelét tartják a
temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központban. A február 5-i találkozó programja:
du. 5 órakor szentmise a piarista templomban, majd kötetlen beszélgetés az
egyházmegyei ifjúsági központban. (Sipos Enikő sajtóreferens) Ima a
családokért A temesvári
egyházmegyei családpasztorációs programnak megfelelően február 5-én, vasárnap
este 8 órakor a templomokban és plébániákon családok imádkoznak a családokért. (Sipos
Enikő sajtóreferens) Keresztény
nőnek lenni A Keresztény
Női Felnőttképzési Egyesület (KNFE) két erdélyi referense, a brassói Paulusz
Mária és a baróti Boda Katalin önismereti szemináriumot indított
Sepsiszentgyörgyön a református egyház ízlésesen berendezett könyvtártermében
január harmadik szombatján, amelyre februárban még van egy utolsó lehetőség a
bekapcsolódáshoz. Hasonlót szerveztek már Marosvásárhelyen is, ahol több
modulban, havonta egyszer, minimális hozzájárulással nagyon értékes,
személyiségfejlesztő dolgokat tanultak azok a nők, akiknek nem közömbös, hogyan
élik meg felnőtt, keresztény női mivoltukat. Az egyesület célkitűzései az
önismerettől eljutni az éntudatig. A képzési program a következő lehetőségeket
kínálja: Én-úton magamhoz, Én-úton tehozzád, Én-úton Istenhez, Én-úton a
közösséghez. Bővebb információ a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen, a
0742-792187-es (Paulusz Mária) és a 0734-308978-as (Boda Katalin)
telefonszámokon. Az önismereti szeminárium mottóját a közkedvelt Anthony de
Mello jezsuitától vették: „Mivel szolgálhatom az emberiséget? – kérdezte a
tanítvány mesterétől. Azzal, hogy megérted önmagad.” (Józsa Zsuzsanna) Taizé-imaóra
Nagyváradon „A történelemnek
olyan pillanatait éljük, amikor újra meg kell töltenünk élettel a szeretet és a
béke üzenetét.” (Taizéi levél, 2012) A váradi Egyházmegyei Ifjúsági
Központ február 2-án, a hónap első csütörtökjén este 7 órakor a
Kanonok sor 9. szám alatt Taizé-imaórát tartott a békés együttlétre vágyó
fiatalok részvételével. (A váradi püspökség titkársága) Ökumenikus
vesperás Szatmárnémetiben Január 25-én ökumenikus vesperást tartottak a
keresztény egyházak képviselőinek jelenlétében a szatmári székesegyházban. Az
imaórán Schönberger Jenő püspök mondott rövid homíliát, amelyben az egymástól
elválasztó falak lebontásának fontosságára mutatott rá. A különböző felekezetek
jelen levő képviselői – Dumitru Roman görögkatolikus, Kovács Sándor református
esperes, ifj. Pallai Béla görögkatolikus parókus és Gödri Alpár
evangélikus-lutheránus lelkész – könyörgéseikkel vonultak az ambóhoz, majd az
ökumenikus, két nyelven folyó vesperás a Miatyánk közös elimádkozásával zárult.
(Józsa János) KONCERT zeneüzlet Hangszerboltunk
színes kínálattal várja önt! Elérhető
áron vásárolhat/rendelhet hangszereket! A hangszerkellékek széles skáláját megtalálhatja nálunk, ugyanakkor kottákat is forgalmazunk! Címünk:
Kolozsvár, G. Clemenceau (volt Izabella) utca 6/A., az Óvár környékén. Telefon:
0264-430030; 0758-101517 Honlap:
www.koncert.ro E-mail cím:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|
Támogassa adójának 2 százalékával a Keresztény Kulturális Egyesületet, a Vasárnap és Keresztény Szó kiadóját!

Idén is felajánlhatja adójának 2 SZÁZALÉKÁT nonprofi t intézmények számára. Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intéz ményünk fejlődését, a 230-as nyomtatvány kitöltésével ajánlja fel adója 2 százalékát a VERBUM Egyesületnek.
Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
C.I.F.: RO17111720
Cont bancar (IBAN):
RO45RNCB0106026604990001
Legfrissebb híreink
Püspökkari konferencia
Balázsfalván
Május 8–10. között az ország
római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a
Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő
főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről
folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás
konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)
A Gerhardinum líceum
jubileuma
Fennállásának 20.
évfordulóját ünnepli a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum. Az
iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát
is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban.
Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május
19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték
hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a
székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja
vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)
Országos hittanverseny
Nagyváradon
Május 18–20. között a
nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi
Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások
nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a
fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies
fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos
vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével
kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus
középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)
Bolgárok ünnepei
Május 20-án, vasárnap
délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös
szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja
és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre
Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó.
Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a
gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)
Középkori templomok
Nagyvárad környékén
Horváth Zoltán György
budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok
építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött
előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)
Káptalani szentmise a
Vártemplomban
Május 20-án, a hónap
harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen
levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött
szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a
nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános
celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)
Bérmálás Aradon
Dirschl Johann általános
helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16
fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)
Emléktábla az összefogás
jegyében
Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras
is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának
oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai
Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik
legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak
épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján,
Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen,
Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak,
intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal
együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség
díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról
szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A
Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok
védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az
érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel
maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs
faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A
gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)
A Főegyházmegyei Ifjúsági
Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi
Bizottság nyári programjai
• Tarziciusz-tábor
ministránsok számára, fiúknak Hargitafürdőn,
lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont:
június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg
ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági
referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).
• Gyalogos ifjúsági
zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre,
különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó
Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A
programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen
vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak
(www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.:
0745-387868).
• Országos Ifjúsági Találkozó
– a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július
25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból,
Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak
honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei
segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).
• Medzsugorjei Ifjúsági
Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület
honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).
• A Csíksomlyói Ifjúsági
Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos
zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi
kerületekből: székelyudvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai,
valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a
plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó
szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak
szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.
Minden programunkról
naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro
honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt
határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)
Özvegyek lelki hétvégéje
Június 8–10. között özvegyek
számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az
özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető
Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni
az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek
tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést
adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro
honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb
információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a
0743-152008-as telefonszámon.
Önmagunk keresése Istenben,
Isten keresése önmagunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes
lelkigyakorlat
Ajánlatunk: öt egész nap
teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a
kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara
Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus
13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos
(Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig
e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy
bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.
Hagyományőrző tábor a
Keresztirány szervezésében
A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a
Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára.
A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon
keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások,
műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma
40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles
Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON.
Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és
környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151),
Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és
környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro
honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az
érdeklődők.
Plakátért ebédet
Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának!
Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem
Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és
étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étteremben!
Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés,
akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami
szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el
május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik
megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött
plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a
https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik
a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának
elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra,
elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A
beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a
Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat:
plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus
Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe
(www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel.
Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés:
május 30. éjfél.
Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd
(szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.

